Sötét éj köszönt le ránk,
apró fények árja csillan át
az egen, vadócan, nesztelen
buja táncot lejtve kedvesen.
S míg csendben keringőznek,
víg mosolyba rejtőznek
hamvas fellegek közt szelíden,
puha álomból szenderülten.
Halk durmolás rombolja szét,
e némaság tündérkertjét,
hol andalogva, ásítozva kél
a szusszanó hold, s nem fél.
Bár odakünn a sötétben,
féktelen ködök sűrűjében
reszketne, hűs hidegben
dideregne elveszetten.
2002. december 31.
