Távol vagyok tőled, s mégis oly közel,
féltő szívem téged bolondul ölel.
Szeretlek, ez mindig így marad,
hiába jő fájdalom, s bőszült harag.

Az életem sivár lenne, ha nem lennél
enyém, s ha soha sem szeretnél,
de tudom, aggódó szemeidben látszik
igaz szerelmem, tükrében játszik.

A kétségek, melyek távol tartanak,
jelei a nyughatatlan bizonytalanságnak.
Csak az idő adja lángunk parazsát,
s vigyáz, féltőn óvja varázsát.

A remény egy hatalmas híd közöttünk,
távol tart, s mégis úgy összeköt.
Talán egyszer még bátor lesz szívünk,
és remegve ajándékot szór nékünk.

Várok rád, én egyetlen Szerelmem!
Várom a percet, hogy magamhoz öleljem
elfáradt tested, megkínzott lelked,
engem epedve váró, igaz hitű lényed.

Tura, 2002. május 9.