Mit szív meg nem érthet,
úgy szárnyal a távoli végzet,
s magával húzza megfacsart
szívek lélegzett jövőit.
Mert üvegszilánkok közt lép
a magány, bánat-arcot formált
kőszirtek sodraiban pihen
elhagyottan, s gyáván.
Csendben… jönnek utak…
Ahol elképzelt, szürke álmok
meggyötört lépteiben a tér
szertefújja fehér ködök sűrűjét.
Veresegyház, 2006. március 19.
