(Komáromi János “Nem tintával” c. versére)
Odakinn a hideg szélben
rejtett kincsed ül szívedben
ott, hol álmodott a tűz
sajgott vágyakat kívánva űz
zárt ketrecéből a lelked
lassú táncban szenved
áldott szavakért könyörög az éj
nincs válasz, csak a remény.
Még a semmi bánt
szemed hunyod
merengett fájdalmadban
szíved
már halott.
Remény széled
odázott gondok égnek
lelked vágyaiból
emlékeket
tépnek.
Mikor leültél
hittél messzi mámort
versed írtad volna
dalos éjben
hosszú álmod.
Nem hitted
hogy majd újra sírsz
s most még is
patakok öntik ki
szívedből a kínt.
Csak pár szót akartál
de könnyek lettek
melyek végtelenbe löktek.
Veresegyház, 2004. október 22.
