Mintha égett volna az erdő,
tűlevelek között keresztül
szökkentek napnak ékes fényei,
s borították be az egész eget.
Alkonyi csend ölelte szívem,
sötétkék felleg közeledett altatva
a napot, mely merészen harcolta
végig a horizont lépcsős tereit.
Apró fürjek hadát hallgattam
trillázó nászuk friss bimbók között,
nyíltak, mint a hamvas tulipán,
mezők úszó, buja tengerében.
Mint szelíd léptek a föld porában,
peregtek gondolatnak dús húrjai.
Bágyadt boldogság karolt szüntelen,
s az élet, mely harcolni kényszerít.
Mintha égett volna az erdő.
Már megbújtak narancs sugarai
a fenyvesek mögött. Alszanak.
Álmosan várják az új remény dalait.
Veresegyház, 2004. április 26.
