Magányba tódul az éji látomás,
amott a csend szórta szét terheit,
múlt napomban az önző számadás
dobbantja testem ereit.

Elrejtett vágyakat fúj a szél,
magával hordja, mit el lehet,
s a beteg szív úgy fáj, úgy remél,
megtenné azt is, mit nem tehet.

Vacogva búvik testemben a lélek,
felfalja ízét az álmodás,
de jaj, most mégis annyira félek,
eltipor a kín, a lázadás.

Veresegyház, 2007. november 27.