Sosem lesz elég az a kitartás,
ami bennem van,
rám se szegezett tekintettel,
a közöny mutat utat,
megrögzött próféciájával
dúlja fel lelkem,
mert nem enged a rációból,
megfojt bennem minden életet.

Még elhiszem, hogy lehet más,
még hagyom, hogy sodorjon
a féltett képzelet,
és hordozom a szánalomra hívó,
ellenszegülést nem tűrő szót,
mi folyton ellök, s taszít,
vágyaival halomba dönti
béklyóba vert hitem.

Tudnom kellett volna,
hogy hiába kél a nap
kék-habos fellegek közé.
Hiába minden bizodalom,
mely magvait veti az ismeretlenbe.
Én csak én vagyok,
aki mellett a szép szavak
ugyanúgy elszállnak,
mint a magány kuporodó gúnyája mellett.

Veresegyház, 2007. július 31.