Ítélt a föld felettem…
Minden zöld,
minden virág…
Tavamba rejtem keservem,
elhagyott a világ.
Az a világ, mely kezem fogta,
ha fájdalom marta
megkeseredett szívem.
Csuklómon folyik a vérem…
Kevés vagyok…
Mit ér a szó…?
…a való…?
Bennem hamvad…
Lelkemből a vad
angyallá hiába szelídült,
a dobogó mindenség itt belül
magamra hagyott… kihűlt.
Testem fázik…
Pedig bőrömön
a forróság játszik
lázálmokat.
A lét szánva látogat,
elárult holnapod…
Szívem sodortan kattog.
Már kevés vagyok…
Haldoklott lelkem
az a szél fújja,
mely sosem ígért, s dúlva
sodor, és én hagyom…
Tenyerembe temetem arcom,
szívem egyetlen karcolat
általad.

Veresegyház, 2007. augusztus 6.