Lelkembe fonódik a megpróbáltatás,
magába rejti önhitt vajjúdásom.
Bár menekülhetnék
a kaján hangok mélységei elől,
de újra és újra
szívében vétkezem.
Hallgatag idők szavában
tengernyi oltalom,
mint pártfogolt napod,
körbefog a kegyelem
egekig mélázó rátarti pogánysága.
Nem kérek mást, csak azt,
hogy lásd meg szívedben
azt az ezernyi vallomást,
mely mértéktelenül szunnyad
félelemmel teli medrében.
Nem kérem fényed
kiapadhatatlan forrását,
ha Te nem akarod,
és nem táncolom
a föld megvigasztalt hatalmait.
Azt kérem csak, mit kérhetek,
miért valóságomban a szándék is él:
csak örömöd és bánatod…

Veresegyház, 2007. július 9.