Vigaszt kell nyújtanod,
de most annyira nehéz,
a messzi homályból
fényed vissza nem néz.

Fejed párnádra hajtod,
sötét álmában kószál már
megfáradt arcod.

Szomorú az éj leple,
s áldva pihen az éjszaka,
mert sebzett szíved többé
a nagy rengetegből
nem talál haza.

Lelked sűrűjében
ott zokog a fájdalom,
tested lassan széttépi
az önző szánalom.

Vigaszt kell nyújtanod,
de most annyira nehéz,
a messzi homályból
fényed vissza nem néz.

Veresegyház, 2009. február 4.