Ne vigasztalj kicsi gerlém,
úgysem jó semmi sem!
Kezem köti a fájdalom
keresztemet viszem.

Elhagyott napomnak fénye,
magány hamva éget,
keserűség az életem
többé jó nem érhet.

Én szeretni úgy tanultam,
tiszta lelkülettel,
félelmet, ahogy legyőz szív
hűséggel és csenddel.

Most alázattal borít el
gyász fekete sarja,
elüldözött a rút közöny,
hallgat a szív hangja.

Nem érti már a balga lét,
miért sír a lélek,
csak imát mond a fáradt száj
hittel telt reménynek.

Veresegyház, 2009. szeptember 16.