Csendet hasít a jelen,
körbe fon
az alázott éjszaka,
s a döbbenet,
mi feljajdul,
csak a némaság rabja.

Eltékozol a vágy,
lassan rágörnyeszt
a félszeg éjszakára,
most is szorít
az elvesztett szavak
féltő magánya.
Csak sodor, csak ring
az a szánalmas akarat,
felrója százszor
és újra egyszer:
”M’ért hagytad
így el magad!”

Veresegyház, 2010. február 2.