Tükröt tart a tó,
szelíd sodrásában
megül a lélek,
s féktelen téved
partjára szívem.
Most csendbe lábad a táj,
most nem fáj
az elhagyott lét sem,
mert hűs vizének hangja
hallik a réten,
és sötét, csobogó
vízesésen siklik a szél,
néha az idő is beleér
reám takarja
angyal szárnyait.

Veresegyház, 2011. július 24.