Torkot fojtott félelem
lopódzott körénk,
karom fogtad, válaszra várva
szívemben a fájdalom
ünnepét járta
és a kétkedés, az a sok értelmetlen
cselekvés, önmagába roppanva
szorult torkomba.
Hallgatag, sietve tettem dolgom,
féltem, lerombolom az addig átélt
emlékeket.
Azt akartam, hogy ne feledd
mennyire szerettelek
akkor is, most is…
A kín szívemben csak féltésbe visz.
Sohasem haragudtam rád…
Mindig elviseltem tetteid okát,
de most mennem kell…
Korábban te is így akartad…
„Kérlek, engedj el…”

Veresegyház, 2012. december 13.