Képzelet vagy, s csak játszol.
Néha leigázol,
mint hadat a véres verejték.
Én szeretnék. Szeretnélek téged...
Ha megérted, hát értsd meg!
De ne színlelj,
szabad szavad ne fojtsd el.
Hadd tudja meg a világ,
hogy a te szíved, s az enyém
egymásra várt.

Ne képzelet légy. Valóság.
Az a csoda, mit szívem régóta áld.
Vártalak! Hallod?!
Vártam, hogy szerelmed vallod,
s nem egyszer, nem kétszer...
Ezerszer.

De képzelet vagy...
Évek a hátaink mögött,
az idő messzire szökött
és én nem találom már...
A szívem pedig egyre csak vár...

Érzed? Fájó lüktetésed hiányként
burkolódzik emlékeinkbe.
Boldogok is voltunk, ugye?

Válaszolj!
Szoríts magadhoz...
Vigyázz, az idő mindent eloroz,
ha hagyod, s lerakod álmaid.
Ne bánd az utat, mi vitt!
Szíved vezetett...
Az az egy, ami sosem tévedett.

Újra értek a könnyek szememben.
Olyan sokat vártam esztelen!
De te csak képzelet vagy,
édes voltod nyugodni nem hagy.
Mert szeretlek...
Csendesen, fájón,
lemondással cipellek át
a világon.

Veresegyház, 2014. július 16.