Lent hol a Fő tér fehér kútja mellett,
kéklő angyal szobor kellet
megannyi tisztaságot,
lelkem, titkon odavágyott,
s Varga könyvesboltja mélyén
antik csodák közt bolyongva
múltnak századából
reád találtam én.

Szájamnak negédes csókja volt
minden bús-édes szavad,
ahogy kezembe adtad
fáradt hitednek alkonyát,
vak képzetem, Isten kertjébe
azon keresztül vezetett át.

Körém fonódott a költemény,
mint számkivetett, sorsba hűlt remény
mely mégis hitt, s én hallgatag szántalak,
mert kereszted, e megkínzott vágyalak,
halotti torra készült,
akár veledidődben a rémült,
magára maradt magyarság...
úgy sétáltál világokon át.

Hát Isten áldjon, te drága költő!
Lírádból berked magasságba nő,
mikor míves betűidbe bújva
olvastalak, s olvaslak újra.
S ím, mily jó, hogy reád találtam,
mert napom meganny'szor boldogabb,
száz éve tett szavad nekem
a legszentebb utad.

       Én jó tanító mesterem,
       mit írtál sok őszi esteden
       azt mohón falva olvasom,
       szívemnek örök és oltalom...

Veresegyház, 2014. november 17.