Leszállt az est,
szakadó esőcseppek csillámlanak
a juharfák levelein,
párás a levegő kint,
s a tavas csend hatalmában
szívem eseng magában.

Túl szapora a zuhogás,
ruhám átázva tapad
magányos testem köré,
túl sok a gondolat,
mely nem tart örökké.

Fáradt a lelkem, benne az est
révületnyi vágyakat kelt,
mert imában szívem a világot
egy másik világra emelt.

Vízözön a messzi távol,
sebes folyamok kúsznak
lábam alatt
az összegyűlt tócsákból.

Túl szapora a zuhogás,
ruhám átázva tapad
lázas testem köré,
fáj a gondolat,
mely nem tarthat örökké.

Sír az est,
odafent
angyalok szárnyáról
könnyeket fest a fájdalom,
s elhagyott lépteimben csak
azt számolom,
mennyi még, míg Istenhez ér
néma bánatom.

Veresegyház, 2015. október 8.