Szabadnak érzem magam,
mikor karjaid magukba zárnak
nincs idő és nincsen tér sem,
szíved dobbanásai reám vigyáznak,
és óv bennünket a tavaszi napfény
a tavas rejtek, a száraz nádasok
vigyáznak ránk a fák, a tavon
lágyan ringatózó csónakok.

*

Jó megpihenni
elfáradt félnapom után
karjaidban, hol erő és féltés kísér
szándékod halmaiban,
hol hatalmad
szívembe vési
azt a békényi teret, mellyel
szeretett tetteivel teremt.
Teremt örömöt és nevetést,
megteremti mindazt, mi
feledtet minden rosszat...
Csak ülnénk egymás
karjaiban a tó mellett
naphosszat,
lábat lógatva, bohóckodva,
az időben szabadon sodródva,
mert mindaz, mit mi együtt
teszünk, könnyűvé emel
életet és képzetet,
összeforrasztja
kiéhezett létünket.

Veresegyház, 2016. február 27.