Sötétedik. A távolban narancsba burkolt
felhők úsznak, köröttük az ég kékjei
mind leborulnak a teremtő előtt.
Néhol magányos fák levelei közt
halkan mozdul a szél,
és a szív csak remél.
Lelket betűz a hazugság,
értetlen a létbe ültetett vágy.
Miért itta minden szavát?!
Lassan magára húzza vánkosát a tér,
a kéket feketére váltva, sírva mér
tetteket és szavakat.
Volt szív és akarat,
s most a meghátrált lábak előtt
az ész kergeti az időt.

Veresegyház, 2016. július 2.