Ott messze, hol sárga még az ég alja,
távolsága búcsú színeibe burkolja lelkem
mélázva és oly engedelmesen,
ragaszkodva, mint egy szerelmes káprázat,
áldva Istent és az imákat,
melyekbe úgy kapaszkodom,
mint indák a fákhoz...
Csak végre hadd vegyen magához!
Várom az éjt, hogy az estére
lehajtsa fejét az álom,
és úgy szenderüljön, már alig várom,
hogy lelkemben kinyíljon az ének,
ahogyan tavaszban nyílnak a remények
és az én csodára váró szívemben
megszülessen végre békéje az égnek.
Veresegyház, 2016. december 26.
