Hiányodtól fénytelen a reggel,
és én magamban gubbasztva
csodából épített váramban várlak.

Dübörgő némasággá terül a pillanat,
ziláltan kereslek, de sehol nem vagy,
szívemben lüktetsz, vágylak.

Lassan magamba roppant a káosz,
hiún táplált jövőnkben úszni így,
és várni, oh mily céltalan!

Szürkén hideg a tér, de mondd,
hová tűnnek most kincseink?
Kimondott szavad oly hangtalan.

Veresegyház, 2017. január 15.