Szürkül már,
a sok szín hamar fakó lett,
a tó, a nádasok
mind megpihentek,
már írmagja sincs
a fákba kapó szélnek,
a récék, a gerlék
mind védelmükbe tértek.
És halkul...
A lomha narancs fény még int,
búcsúzva hagyja háta mögött a kínt,
a kínt, mely ember szívében ég,
a kínt, mely szorongón vergődik még.
S amott már eloltja lámpáját a föld,
korom vetül messzében,
s az eltakart szemföd
árva kínjait rejti,
egy zokogó szívét,
ahogy a sors kineveti.
Mily égő e dallam és mély,
dobbanva, lüktetve halkul,
és ember kedvében a jó
tompul, egyre csak tompul...
...mert forró könnyei a vágynak
vétkei, cinkosai a halálnak.

Veresegyház, 2018. július 3.