Halkan suttog a szél
lomhán lengeti a nyár zöldellő színeit
és a világ kék egében lágyan úszó
fehér felleg csendjeit.
Bőséggel hordja hátán a föld
megtermett messzeségeit,
és sárgára festett napraforgó báj
hullámzik szeretve itt.
Suhogó vad szárnyak lebegnek,
hasítva rebegnek szabad tereken,
könnyes szemekkel álmodik által
az ember virágtengereken,
mert e szépség, mely csak van, andalít,
szeretett, békés egységre tanít.

Vác, 2018. július 12.