Szunnyad már a test, a lélek,
a fáradt éjjel megremeg,
a déli Földön már tovalépett
a hatalmas, sötét fergeteg.

Halk suttogást ont a kert,
néhány puha levél összeér,
gyenge szellő levegőt kerget,
s e fekete homály beszél.

A Hold sarlója világít,
égi csillagok között,
s álomkirály surran kint
a magas erdő fölött.

Csillogó álmot szór szét
minden alvó emberre,
hogy nyugodt világuk szép
és boldog legyen egyszerre.

Ő kegyelme, ha el jő a hajnal,
virágkoszorút bont azonnal,
s a temérdek fénylő álom,
tovaszáll a reggeli tájon.

Tura, 1996. július 15.

(Megjelent a Turai Hírlapban)