Hideg fútta körbe mezítelen
valóságunk, öltözött lelkünk
álmait vetkőzte, s dideregve őrzött
hajlataink tárultak a csodák felé.
Kéjtől fűtött tested alélt bennem,
nedves ajkad ontotta szerelmem,
s a vágyat, mely szerteszóródott
ágyunk hajnalán, reszketve csókolta
végig a bársonyos éj varázsát.
Feszült bimbóim esdve kívánták
gyengéd ujjaid kulcsolt hadát,
vágyták a fülledt öröm diadalát.
Miként bőrünk hamvas érzékében
gyenge szívünk dobbantotta hangját,
igaz szenvedélyt rótt testünk köré,
kacajos ábrándokat, dús hegyek fölé,
hol fellegig szárnyaltunk derengve,
űzve az időt, ott ölelt óhaj kísérte
derűs utunk az áhított semmiség elé,
s köszöntötte léptünk a mindenség felé.
Veresegyház, 2004. augusztus 17.
