Nem leszek ruhád,
mit szögedről akaszthatsz,
mikor kedved tartja!
Nem leszek az idő
elsoványodott homokóráinak
bőséges bú hatalma!
Újfent nélküled,
nem leszek magány,
megbocsátó, szép szavadba!

Nem várom,
míg leszáll a nap,
s könnyes szemekkel
búcsút int karom
az elszálló fellegeknek.

Nem várom,
míg elönt az alkony,
és vágyakat dob
az elfeledett szív
elsötétült, lét terének.

Nem leszek ruhád!
Nem leszek
eldobható csomagolás
szekrényed mély rejtekében!

Nem leszek megbocsátás!
Nem leszek szelídség
elfoglalt lelked
féltve őrzött szegletében!

Maradj mezítelen…
De nem maradok ruhád!
Nem hagyom,
hogy lelkemben a kín
gátakat törjön át!

Hát maradj mezítelen…
Mert most elbúcsúzom!
Nem hagyom,
hogy bennem a szerelem
így fuldokoljon!

Nem leszek ruhád,
mit szögedről akaszthatsz,
mikor kedved tartja!
Nem leszek az idő
elsoványodott homokóráinak
bőséges bú hatalma!
Újfent nélküled,
nem leszek magány…
Megbocsátó… Szép szavadba…

Veresegyház, 2008. október 29.