Szédeleg a szó,
belső remegéssé tágul minden gondolat,
erőtlen öntudat harcol,
lázban égve parancsol magának
szabad utat.
Most nem akar, s nem kutat,
csak alél, csendet magára húzva él meg
társtalan letargiát, erő kéne, mi odaát
színes, és vidám szinfóniát zeng
kívül, belül reng szerető vágyat,
hogy ne nyomja többé az ágyat
oly fehéren, s makacsul.
Az est lassan nyaka köré szorul,
mint hurokba tévedt légszomj,
hőben áramló fájdalomba szúr
elcsorbult világot.

Veresegyház, 2014. március 2.