Peregnek a gondolatok és nem értem,
miért ad több fegyelmet az ég
makrancos természetemnek,
mikor az szabad vágyából csak ordít’na.
Nem értem, kínlódott románca a csendnek
lelkem vad töviseit miért hordozza.
Életre kelni hagyott, szeretett lelkem
szögekkel vert árnyéka vagy dobogó szívemnek,
némán rótt, hosszú utamon gondjaimból
a hűvös tettek mind felejtenek.
Túl nagy a sodrás ereim tékozló habjain,
félni járom az eljövendőt földem hajnalain.
Veresegyház, 2017. január 26.
